Zoldjogsi.hu
A kerékpározás és gyaloglás állnak az élen a WHO terveiben a fizikai tevékenységek népszerűsítéséért

A fizikai tevékenységek népszerűsítése területén új megközelítést alkalmaz az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO), amelyben a kerékpározásé és gyaloglása a főszerep, derül ki a Globális Akcióterv a Fizikai Tevékenység népszerűsítéséért (GAPPA) című dokumentum frissen közzétett konzultációs anyagából.

A tervezet kidolgozását aktívan támogató Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) örömmel fogadta ezt a fejleményt, tekintettel arra, hogy a kerékpározás és gyaloglás jelentős mértékben járul hozzá a nem fertőző betegségek megelőzéséhez.  A szövetség adatai szerint évente 15 millió megelőzhető haláleset következik be a fizikai tevékenységek kis mértékének vagy teljes hiányának köszönhetően, ennek 15%-a pedig a fejlett országokra esik. A GAPPA a globális szükségletekhez igazodik, és a kerékpározás felkarolása rendkívül időszerű, hiszen jelentős változást eredményezhet.

A tervezet a már létező stratégiákra épül, többek között az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaira, az ENSZ tagállamai által elfogadott Új Városfejlesztési Menetrendre, a 2015-ös párizsi klímacsúcson (COP21) meghatározott éghajlat-politikára, valamint az ECF és a WHO együttműködésében végzett egészségügyi és környezetvédelmi munkákra.

Az akcióterv multiszektorális megközelítést követ, és olyan területek között teremt együttműködést, mint az egészségügy, városfejlesztés, közlekedés, sport, oktatás. Ez a megközelítés lehetővé teszi azt, hogy eredményesebben kapcsolja be az embereket a fizikai tevékenységekbe nemtől kortól, képességektől és a helyi kontextusoktól függetlenül.

Forrás: Froso Christofides – Cycling and walking at the forefront of WHO’s Draft Global Action Plan for promotion of Physical Activity, ecf.com

A jövő zöldje
Autó nélkül
A nagy KRESZ teszt